Ipartestületünk részt vett a Hírös Héten
Ipartestületünk hosszú idő után újra a Hírös Hét fesztivál résztvevője lehetett.
Szervezetünk számára a Hírös Héten való részvétel azért fontos esemény, mert annak idején, 1934-ben! elődeink, az akkori ipartestületi tagok fejéből pattant ki a gondolat, hogy ipari kiállítást szervezzenek Hírös Napok néven. A gondolatot tett követte, és egy országos hírű ipari és mezőgazdasági kiállítást rendeztek. A bemutatókra az ország minden részéből érkeztek látogatók. A korabeli krónikák szerint a kiállítások megtekintésén túl a szórakozásra is jutott bőven idő. Akkor jól kerestek a lacikonyhások és a vendéglősök is.
Az első Hírös Napok sikere a város fellendülését segítette. Az ipar és a mezőgazdaság hatalmas lendületet vett, ami kitartott a II. világháborúig.
A Hírös Hét rendezvényein való részvételt Kósa József iparos kollégánknak, önkormányzati képviselő úrnak köszönhetjük, aki szervezetünknél a FEB elnöki feledatokat látja el.
A számunkra nagy napra 2016. augusztus 27-én szombaton délután került sor. Először Ipartestületünk elnöke, Tornyi László lépett a szinpadra. Röviden beszámolt a a jelenlévőknek a szervezet múltjáról és jelenéről. Elmondta, hogy hogyan segítette az Ipartestület létrejöttét 1884-ben az akkori polgármester Lestár Péter, Később, az 1900-as évek elején a következő polgármester Kada Elek a székház építésében nyujtott segítséget. A mai napig tetten érhető a polgármesterek irántunk való jóindulata, segítő szándéka, hiszen a rendszerváltás után minden városi vezető járt nálunk, problémáinkkal mindig fordulhattunk hozzájuk bizalommal.
Ezután kitüntetések átadására került sor. Először a küldöttgyűlésünk által idén alapított díjat, a Város Iparának és Iparosainak Támogatásáért díjat vehette át Dr. Zombor Gábor országgyűlési képviselő, városunk korábbi polgármestere.
Tornyi László méltatta a kitüntetett munkásságát amit Kecskemét iparosainak, vállalkozóinak érdekében tett. Közel 30 milliárd forint értékű beruházással lett gazdagabb a város Dr. Zombor Gábor polgármestersége alatt. Ezekben a beruházásokban rész vehettek a mi vállalkozóink is. Ami a legfontosabb, hogy az iparűzési adót a város közgyűlésének jóváhagyásával csökkenteni tudta, ezzel is mérsékelve a vállalkozók terheit. Ezt Dr. Zombor Gábor akkor az országban elsőként tette meg.
Ezután Aranykoszorús Mester címek átadására került sor. Az Ipartestület elnökségének javaslata alapján a következő iparostársaink kapták meg a kitüntető címet:
Kiss Dezső fényképész mester
Kreicsovszki István karosszéria lakatos mester
Prohászka Nándor autóvillamosság szerelő mester
A kitüntetettek szakmájuk kiváló művelői. Mindhárman mesterségüket magas színvonalon űzik, Tudásukat, tapsztalatukat tanulók sorának adták tovább, szakmai tudásra, emberségre nevelvén a fiatalokat. Minannyian városunk elismert, megbecsült iparosai.
Tornyi László elnök köszöntőjében a kitüntetettek magas színvonalú, több évtizedes munkásságát emelte ki, a megrendelők pontos, reklamáció mentes kiszolgálását méltatta Vállalkozásukhoz további sok sikert, jó egészséget kívánva átadta számukra a kitüntető okleveleket.
Meg kell említeni, hogy az oklevelek olyan magas színvonaló tartóban kerültek átadásra, amilyeneket csak a parlamentben lehet kapni. A tartók Tarapcsik Sándor könyvkötő mester munkái, ezúton is köszönjük neki önzetlen támogatását!
Bízunk benne, hogy Ipartestületünk immár folyamatosan részt tud venni a Hírös Hét rendezvény sorozat eseményein, és ott tudjuk a jövőben szervezetünk kitüntetéseit átadni.






