HÍRÖS MESTEREK, HÍRÖS MESTERSÉGEK ÜNNEPE

A rendezvény résztvevői

A Kecskemét és Vidéke Általános Ipartestület és az Ifjúsági Otthon 2018. szeptemberben játékos vetélkedőt hirdetett 3-4, és 5-6. osztályos gyermekeknek a város iparos és céhes múltjának megismerése céljából. A vetélkedő apropóját a város 650 éves jubileuma, és a jelenlegi Ifjúsági Otthon, a volt Iparos Otthon átadásának 111. évfordulója adta. A vetélkedőn nyolc iskola 11 csapata, több mint kettőszáz gyermek vett részt.
A fiatalok minden hónapban különböző foglalkozáson vehettek részt, és kaptak a szakmák megismeréséhez kapcsolódó feladatokat. Kutattak a könyvtárban, és a levéltárban is. Felkeresték a szakmájukat gyakorló mestereket, kipróbálhattak náluk különböző szakmai fogásokat, melyekkel tudásukat gyarapíthatták. Jártak könyvkötő, órás műhelyben, megismerhették a mézeskalács sütés, a fazekas műhelyben a korongozás fortélyait.
A játék zárásaként az Ifjúsági otthonban tartották meg a mesterségek farsangját. Az Otthon Mozi megtelt a vetélkedőn részt vevő csapatok tagjaival, akik izgatottan várták az eredményhirdetést.
A rendezvényen részt vevő diákokat és felkészítőiket Csizmadia Ilona az Ifjúsági Otthon munkatársa üdvözölte. Köszönetet mondott azoknak a támogatóknak, akik segítették a fiatalok eredményes munkáját. Többek között a Könyvtár, a Levéltár munkatársainak, valamint azoknak a mestereknek, akik beengedték műhelyükbe a diákokat. Külön köszöntötte Tarapcsik Sándor könyvkötő, valamint Hanga István órás mestereket, akik jelenlétükkel megtisztelték az ünnepséget.
A műsor kezdeteként a 130. születésnapját ünneplő Iparos Dalárda, jelenleg Kodály Zoltán Vegyes Kórusként működő együttes lépett színpadra. Ezután a rendezvényt Tornyi László az Ipartestület elnöke nyitotta meg. Elmondta, hogy hírös mesterek voltak, és szerencsére vannak is a városban. A gyerekek találkozhattak is ezekkel a mesterekkel, akik a legmagasabb szinten művelik a szakmájukat. Tornyi László elmondta, hogy a város történelme során annak köszönhette fennmaradását és fejlődését, hogy remek mesterei voltak, akik kiszolgálták a polgárok különböző igényeit. Kérte a fiatalokat, hogy majd a pályaválasztásuk során jusson eszükbe mindaz, amit a műhelyekben tapasztaltak. Ha megtetszett valamelyik szakma, bátran válasszák azt, hiszen egy mesterséget lehet úgy művelni, hogy abban kiteljesedjék életük. Kiváló dolog az egyetem elvégzése, de egy sikeres szakmában is lehet boldog életet kialakítani.
A műsor alatt a csapatoknak egy-egy mesterséget kellett bemutatniuk a színpadon, és a többieknek ki kellett találniuk, hogy melyik szakmát mutatták be. A csapatok váltása közben átkötésként Hegedűs Zoltán népzenész szórakoztatta a közönséget.
Ezután következett a nagy izgalommal várt eredményhirdetés. Miden csapatot jutalmaztak, hiszen remek munkát végeztek. Egy sor tevékenységet megismertek, elmélyülhettek a mesterségek tanulmányoásában. Kutatásaikkal, a tevékenységben való részvétellel átélhették az alkotó munka örömét.
A verseny részét képezte, hogy a gyerekek kecskeméti barack lekváros sütiket készítettek, melyeket Ács Imre szakoktató zsűrizett. A műsor végén bónuszként a fiatalok együtt fogyasztották el a finomságokat.

A Kodály Kórus Iparos Dalárda énekel
Fogynak a sütik az ünnepség után