Ünnepelt az Ipartestület

Gál János kádármester munkái

Bennsőséges ünnepséggel köszöntötte az Ipartestület tagsága fennállásának 130. évfordulóját.

2014. november 27-e nagy nap volt az Ipartestület életében. Ezen a napon ünnepeltük szervezetünk születésnapját.

A kihaló szakmák mai művelőinek munkáiból  nagyon színvonalas kiállítást rendeztünk, amelyet Szemereiné Pataki Klaudia Kecskemét város polgármestere nyitott meg. 23 szakma képviselői mutatták be termékeiket, munkáikat. A kiállítás különlegessége, hogy kettő kivételével az összes kiállító az Ipartestület tagja! A kiállítás megnyitóján a bemutató terme zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel, de a rossz idő ellenére a további napokon is kiemelt látogatás mutatkozott rendezvényünk iránt.

A megnyitó után 15 órakor díszközgyűlést tartottunk, ahol emlékeztünk az ipartestület életére, az alapitó atyákra, és mindazokra, akik életben tartották ezt a szervezetet mind a mai napig.

Szép mozzanata volt rendezvényünknek, hogy műsort adott a Kecskeméti Kodály Kórus Iparos Dalárda, amely immár 126 éve működik, és jogfolytonos utóda az akkori Iparos Dalárdának. A kórus büszkén emlékezik névadójára, ugyanis Kodály Zoltán még életében ennek a kórusnak engedélyezte először hogy nevét felvegye, és használja.

Ünnepi közgyűlésünkön rész vett, és köszöntötte a jelenlévőket Szabó László az IPOSZ alelnöke, Makai Lászlóné a Megyei Szövetség elnöke, valamint Sipos Zsolt a Megyei Kamara titkára.

Közgyűlésünkön elismeréseket adtunk át: megköszöntük azoknak a hűségét, akik 25; 30; 40; vagy 45 éve tagjai az Ipartestületnek.

Aragykoszrús oklevelet adtunk az arra érdemes iparostársunknak, és megköszöntük munkájukat azoknak, akik a szervezetért sokat munkálkodtak.

17 órakor hálaadó ökumenikus istentiszteleten adtunk hálát a 130 évért, és kértünk erőt az előttünk álló feladatokhoz.

Az istentisztelet után vacsorával, baráti beszélgetéssel zártuk a napot, amelyet szép emlékeink közé teszünk, bízva abban, hogy sok hasonlóban lehet még részünk.

Tornyi László

Kályha építés és csempe gyártás
Mézeskalácsok, és fazekas munkák
Művészi fazekas munkák
Polyák Imre népi iparművész kései
Holtság Károly és fia Bendegúz üveg festményei
A rézből lehet ilyen gyönyörűségeket csinálni!
Romhalmazból ilyen vitrin restaurálva
A fényképész ilyet is tud!
Könyvkötészet felsőfokon
Régi vekkerórák. Szemelvények Hanga István óra gyüjteményéből
Szalma csodák
Babák népviseletben
Foltvarrás művészi módon
Tornyi László elnök emlékezik a 130 évről
A tagság egy része - amennyien a képre fértek...
A 126 éves Kodály Kórus Iparos Dalárda
Szabó László IPOSZ alelnök gratulál a 130 évhez
Makai Lászlóné megyei elnök
Sipos Zsolt a megyei kamara titkára a két szervezet együttműködéséről beszél
Líbor Lajos szobafestő, mázoló, tapátázó mester 45 éve tagja szervezetünknek!
Ifj. Tarapcsik Sándor  "Ipartetületért" elismerésben részesült önzetlen munkájáért
Ökumenikus istentisztelet: a katolikus, református, evangélikus lelkészek
Az istentisztelet résztvevőinek egy csoportja
Vacsora előtt. A tányérok még üresek...