125 éves a Kecskemét és Vidéke Ipartestület

A Kecskemét és Vidéke Általános Ipartestület megalakulásának 125. évfordulóját ünnepelte díszközgyűléssel pénteken. A jubileum apropóján tárlat is készült az Ifjúsági Otthon tükörtermében. A helyi mesterek – tímár, fa- és kőfaragó, fotográfus, üvegfestő, szabó, kalapos – míves munkái és a műszaki szakközépiskola diákjainak alkotásai vasárnapig láthatók.

– Közösségi érték, hogy a kisiparosság máig létezik, szorgalmas munkával igyekszik túlélni a nehézségeket, nevelni az utánpótlást, átörökíteni elődei tudását – mondta köszöntőjében Tornyi László, az ipartestület elnöke.

A Tarapcsik könyvkötészet aranyfüstöt rejtő ládája, restaurált antik kötetei, díszdobozai is láthatók a kiállításon. A könyvkötő-dinasztia köti, gondozza az Országgyűlés Hivatalának írott dokumentumait.
– Immár negyedszázada, hogy hozzám került az országgyűléstől kapott első próbarendelés – árulta el Tarapcsik Sándor könyvkötőmester. – Négy értéktelen újságköteget köttettek, ki sem fizették. Egy évre rá aztán jött egy komolyabb munka, azóta is velünk dolgoztatnak. Édesapám kezdte a szakmát, ma már én is nyugdíjas vagyok, fiam viszi tovább a mesterséget.

Sörös Kálmán férfi szabóságának kellékei is egyedi hangulatot idéznek. Közel negyven éve a maga ura, büszke rá, hogy máig fennmaradt műhelye. – Elegáns zakó, alkalmi öltöny nélkül nem létezhet magára adó férfi, ettől életképes ma is a szabóság és sosem lesz divatjamúlt – állítja az aranykoszorús szabó.

Forrás: BAON